Szoviár János (1975-2025)
A Dobó István Gimnázium nevében fájó szívvel búcsúzom szeretett és megbecsült kollégánktól, Szoviár Jánostól. Iskolánkban hagyománya van annak, hogy egykori diákjaink az egyetem befejezése után munkatársként kerülnek vissza az alma materbe, ami egyfajta elismerést jelent az ott dolgozóknak, az ő számukra pedig megkönnyíti a beilleszkedést az új munkakörbe. János 1993-ban érettségizett a Dobóban, és 2000 tavaszán már úgy hozta a sors, hogy a volt dobós osztályfőnöke megkeresésére megpályázott egy magyartanári állást egykori iskolájában, és a 2000/2001-es tanévet már dobós tanárként kezdhette meg. Ahogyan sportrajongóként ő maga fogalmazott így, nagyon hálás volt Tanár úrnak és az akkori igazgatónőnek az átigazolási lehetőségéért. A tanítást hatalmas elánnal, teljes erőbedobással kezdte meg. Fiatal pedagógusként nem volt könnyű egykori tanárai között elvegyülni, kollégaként tekinteni rájuk, tegezni őket. Volt, akit több évtized elteltével is Tanár úrnak szólított, mert így fejezhette ki a tiszteletét tegező formában.
János személyében egy kiváló kolléga érkezett a Dobóba, ami az első pillanattól kezdve világos volt mindenki számára. Rendkívül megnyerő, közvetlen egyéniség volt. Nagyon jó kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezett, a kollégákkal azonnal megtalálta a közös hangot. Barátságos, kellemes, vidám légkört teremtett maga körül a tanáriban és a diákok körében is. Vidámságával, kiváló humorával, fergeteges szójátékaival mindig felpezsdítette a mindennapok egyhangúságát. Diákjait személyisége egészével képes volt motiválni a legkülönfélébb feladatokra, versenyektől kezdve az ünnepségeken való fellépésen át az alkotói pályára lépésig.
A Dobó István Gimnáziumban 2002 óta volt osztályfőnök. Az osztályfőnökség az a tevékenység, amit sehol sem tanítanak, és sehol sem lehet megtanulni, de János ebben is kiválóan helytállt mindegyik osztályánál. A közösségépítést is fontosnak tartotta, aminek ékes bizonyítéka, hogy kétszer nyertek diáknapot, melynek eredményeképpen kétszer szervezhettek gólyatábort, és szerkeszthették meg a dobós diákévkönyvet.
Ballagó osztályaitól mindig egy emlékkönyvet kapott ajándékba, melybe a diákok írtak róla, illetve a közösen eltöltött évekről. János összesen öt osztálynak volt osztályfőnöke a Dobóban, akik jó szívvel emlékeznek rá.
Volt dobós diákként szívén viselte az iskola sorsát. 2005-ben álmodta meg azt az iskolatörténeti előadást, amely a dobós gólyatáborok elmaradhatatlan része volt. Érdekességekkel, történelmi adalékokkal igyekezett bemutatni a bejövő kilencedikes diákoknak, hogy miért is olyan „nagy és híres iskola” a Dobó, ahogyan ők mondták azt a felvételi elbeszélgetésen. Felelősségteljes feladat volt ez: egy könnyed, jó hangulatú gólyatáborban kellett komoly előadást tartania, tudván, ő az első tanár, akivel ilyen formában találkozik minden diák.
A nagy iskolai ünnepségeken kívül rendszeres megemlékezésekkel készült október 6. és június 4. emlékére, de kiállításokat szervezett, kisebb ünnepségeket a magyar kultúra napja, a költészet napja, a magyar dráma napja, valamint a magyar nyelv napja alkalmából is.
Az általa meghirdetett, megrendezett versenyek közül kiemelném A nyelv csak élve tündököl címmel megtartott nyelvtani-nyelvhasználati vetélkedőit. János ezzel a versenysorozattal tudatosította a gyerekeknek, hogy nyelvünk mekkora érték, milyen lehetőségek rejlenek benne, és még a számukra nehezen befogadható területnek, a nyelvtannak is mennyi szépsége, értéke van.
János kötődése a tágabb közösségéhez, Egerhez is közismert. A több évtizedes múltra visszatekintő Ki tud többet Egerről c. városi vetélkedőnek egyik fő szervezője volt, feladatok összeállítója, a szóbeli forduló szórakoztató műsorvezetője. Szakmai felkészültsége, magabiztossága ezen a nem kifejezetten irodalmi területen is szemmel látható volt.
Nem a kötelező alapfeladatokhoz tartozott, hogy elsők között volt, aki felvételi előkészítőt szervezett az általános iskolások számára. Magyarból ő tartotta ezeket a foglalkozásokat: gyakorló feladatlapokat állított össze, javított, kiemelte, elmagyarázta számukra a központi írásbelik típusfeladatait. Óriási segítség volt ez azoknak a diákoknak, akik addigi életük első komoly vizsgája előtt álltak.
A gimnáziumban 16 éve működő irodalmi önképzőkör munkájában is aktívan részt vett, és töltötte együtt a délutánokat egy kedves kollégájával hetente egyszer az érdeklődő, szépirodalmi művekkel próbálkozó diákjaink társaságában.
2017 őszén középvezetővé vált, az iskolavezetés megbízta a magyar-ének-rajz munkaközösség vezetésével. Szakmai felkészültsége, tudásmegosztó tevékenysége, fejlesztő újításai miatt a legalkalmasabb volt a feladatra. Vezetőként határozott, de türelmes volt, és megértően viselkedett a közössége problémái iránt.
Mesterpedagógusi programja kiemelt területe a tehetséggondozás, a nyelvi szakkörök és a regionális kultúra megismertetése és népszerűsítése volt, amely elősegítette az intézményünk fejlődését, népszerűsítését, a sikeres beiskolázást, az eredményes továbbtanulást.
Pedagógiai tevékenysége során több elismerésben részesült, azonban a jubileumi 2015-ös évben meghirdetett Kedvenc tanárom verseny 1. helyezése jelentett neki a legtöbbet, hiszen úgy nyert a népszerűségi versenyen, hogy abban az évben nem is volt osztályfőnök.
Egyszer egy interjúban azt a kérdést kapta, hogy ha újjászülethetne, milyen ember lenne. Azt válaszolta, hogy nagyon szeretett volna 100 évvel korábban születni, hogy olyan nagyokkal, mint Kosztolányi vagy Ady, egy kávéház teraszán beszélgethessenek. Ez a korszak nagyon tetszett volna neki. Egy igazi magyartanár kívánsága volt ez, egy olvasni szerető, kultúráért rajongó emberé.
A mai napon egy kiváló pedagógustól, egy fantasztikus embertől búcsúzunk. 2025. október 9-én délelőtt elfogytak a szavak, néma csend lett a Dobóban, a szívünk megszakadt, nem akartuk elhinni, ami történt. Óriási veszteség ért bennünket, elsősorban a saját családját, de a második családját, a Dobót is. Jánosnak a napi rutinja része volt, hogy mosolyt csaljon az arcokra, jókedvre derítse diákjait és a kollégáit. A vidámságunk az ő boldogsága is volt egyben. Igazi TANÁR volt ő, csupa nagybetűvel.
Egy Váci Mihály idézettel búcsúzunk Tőled, János. Sosem feled Téged a Dobó közössége!
“Olyan csönd van így nélküled,
Hogy szinte hallani,
Amit még utoljára
Akartál mondani.”
Nyugodj békében, János! Nagyon fogsz hiányozni a Dobónak!
Nyomtatás