Kedd délután fél háromkor már nagy volt a sürgés-forgás a biológia előadóban. A Természettudományi Tehetséggondozó Műhely tagjai segítettek előkészíteni a 8. osztályosoknak meghirdetett biológia verseny döntőjét. Tíz diák érkezett, akik…
3300 Eger, Széchenyi István utca 19.
Kedd délután fél háromkor már nagy volt a sürgés-forgás a biológia előadóban. A Természettudományi Tehetséggondozó Műhely tagjai segítettek előkészíteni a 8. osztályosoknak meghirdetett biológia verseny döntőjét. Tíz diák érkezett, akik…
Tudod hogyan keletkezik az áram? Milyen fizikai folyamatok játszódnak le a töltött részecskék vándorlása során? Tudunk-e otthon is áramot fejleszteni gyümölcsök vagy zöldségek felhasználásával? Mindezt megtudhattuk és kipróbálhattuk a TT…
A november 4-ei foglalkozásunkon a nyílt napra, a nyolcadik osztályos diákok fogadására készültünk. A kis csapat tagjai a korábbi években készített posztereket, prospektusokat, modelleket, gyűjteményeket és változatos tanulói munkákat felhasználva…
A TT műhely október 21-i foglalkozásán megismerkedtünk a házépítéshez szükséges anyagokkal. Először internetes kereséssel megtudtuk, hogy mi az a vályog, tégla, cement, beton, vasbeton. Ezután kísérleteztünk: volt mészégetés, mészoltás, meszes…
Az október 7-ei műhelyfoglalkozásunkra nemcsak Dobós műhelytagjainkat, hanem 8. osztályos tanulókat is vártunk. A délután témája az energiatermelő folyamatok voltak. A diákok Murányi Beáta tanárnő segítségével átismételték a kémiai folyamatokat.…
A szeptember 30-ai foglalkozásunkon a szénféleségeket ismertük meg. Csoportosítottuk őket szerkezet és összetétel alapján. Animáción láttuk, hogyan képződnek az ásványi szenek, a szénülési folyamatnak milyen állomásai vannak, hogyan termeljük ki…
A Természettudományi Tehetséggondozó Műhely foglalkozásai sok gyakorlatban alkalmazott eszköz működésére adnak magyarázatot. Ezen a foglalkozáson megtudtuk, hogy hűtőtáska cipelése nélkül is, bármikor hozzájuthatunk hideg üdítőhöz, vagy egy forró kakaót kortyolhatunk…
Mi alapján tudjuk eldönteni, hogy egy energiaforrás megújuló vagy sem? Hogyan változott a világ az energiafelhasználás területén? Milyen előnyei és hátrányai vannak a megújuló és nem megújuló energiaforrások felhasználásának? Hogy…
Szeptember 9-én tartottuk a TT Műhely első foglalkozását. A nyári vakáció után jó volt újra látni az ismerős arcokat, de új diákok is csatlakoztak a csapathoz. A nyitó foglalkozáson megbeszéltük…