A Nemzeti Tudósképző Akadémia egri diákjai május 30-án a helyi kórház skill laborjába látogattak el. A gyakorlat során a diákok elsajátították, majd gyakorolták az alapfokú újraélesztés lépéseit. Majd végig járva a termeket megismerkedtek a betegápolás és az orvosi gyakorlatban használt eszközökkel és lehetőségük volt néhány eszköz kipróbálására. A diákok három helyszínen, három csoportban dolgoztak, majd cseréltek. Az egyik teremben időre kellett egy torzóból kivett szerveket a helyére tenni, majd kipróbálhatták, hogy a sebészek hogyan gyakorolják a finommotorikus mozgásokat, amely segíti őket a monitoros műtétek elvégzésében. A másik teremben gyakorolták az intubálást, a harmadikban pedig a helyes vérvételt sajátították el művégtagon.
Köszönjük a labor szakembereinek, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy kicsit betekinthessünk az ott folyó munkába.
