Köszönet és hála

Az Egri Dobó István Gimnázium közössége nevében is megosztjuk Szoviár János, iskolánk mélyen tisztelt és szeretett, elhunyt tanárának gyermekeitől érkezett köszönő sorokat, amelyek az adományozók felé szólnak:

„Ezúton szeretnénk szívből megköszönni nagylelkű pénzbeli adományát, amely óriási segítséget jelent számunkra ebben a nehéz időben. 🙏
Mi, akik túl korán maradtunk szülők nélkül, nap mint nap érezzük, milyen fontos a támogatás, a törődés és az odafigyelés. Az Ön adománya nem csupán anyagi segítség: reményt, biztonságot és hitet ad nekünk abban, hogy nem vagyunk egyedül.
🕊️
Hálásak vagyunk azért, hogy hozzájárult ahhoz, hogy tanulhassunk, fejlődhessünk, elindulhassunk egy szebb és biztonságosabb élet felé.
Jósága és embersége örökre velünk marad!
🤍
Köszönjük, hogy gondolt ránk!”

Mély tisztelettel és hálával, Szoviár Hanga és Szoviár Keve

Köszönjük mindazoknak, akik együttérzésükkel, támogatásukkal és emberségükkel segítik a családot és őrzik Tanár úr emlékét. 🕯️