A Nemzeti Tudósképző Akadémia 25. Nobel-díjas konferenciáját tartották Szegeden november 23-25 között. A három napos rendezvényen azok a diákok vettek részt, akik már bronz diplomával rendelkeznek és további fokozatot szeretnének szerezni. A tizenegy diákot Soós Noémi és Dr. Veresné Kis Krisztina tanárnő kísérte és a diákok a Neumann és a Dobó tanulói közül kerültek ki. Az angol nyelven zajló konferencián két Nobel-díjas tudós, Peter Ratcliffe és Shahrokh Shariat életútját és kutatásait, valamint az alapítvány vezetőjének, Hegyi Péternek a legújabb kutatási eredményeiről hallottunk. Este a mi diákjainknak is lehetőségük volt beszélgetni a kutatókkal. A három nap során a Szent-Györgyi diákok biostatisztika, Elisa immunbiológiai, DNS restrikciós enzimvizsgálaton, gélelektroforézis laborgyakorlatokon vettek részt. Lehetőségük volt kerekasztal beszélgetésen részt venni, ahol a programban részt vevő egyetemi hallgatók osztották meg tapasztalataikat. A Móra Ferenc Múzeum időszakos kiállításán a jégkorszaki ember életmódjával, az akkor élt állatokkal ismerkedtek a tanulók. Az esti kvíz játékon olyan sikeresen szerepeltek, hogy a vegyes csapat résztvevőjeként megnyerték a vetélkedőt. A sokszínű, változatos programok, a találkozás Nobel-díjas kutatókkal életre szóló élményt jelentettek a diákok számára.
