A sítáborra jelentkezőkkel az idei tanévben ismét a lengyelországi Białka Tatrzańska népszerű sípályáit vettük célba. A csapat kényelmes, jól felszerelt szálláshelyen kapott elhelyezést: a hangulatos, két- és háromágyas szobák, valamint a közösségi terekben elérhető játékos kikapcsolódási lehetőségek ideális körülményeket biztosítottak a pihenéshez.
A tábor hivatalos megnyitását követően, szerda este játékos vetélkedő segítette a diákok közötti ismerkedést, és már az első napon megalapozta a jó hangulatot. Csütörtök reggeltől egészen szombat estig szinte folyamatosan a sípályákon tartózkodott a csapat: síléceken és snowboardokon egyaránt élvezhettük a téli sportok nyújtotta élményeket.
A napok bőséges, svédasztalos reggelivel indultak, amely elegendő energiát biztosított a hosszú, aktív programokhoz. A gyakran zsúfolt buszjáratokkal jutottuk ki a pályákra, ahol délig megállás nélkül sportoltunk. Az ebédet a hegyi hüttékben fogyasztottuk el, majd egészen a vacsoráig folytattuk a síelést. Azok számára, akikben estére is maradt még lendület, lehetőség nyílt az esti sízésre is a kivilágított pályákon. A nap végén kellően kifáradva tértünk nyugovóra, hogy következő nap újult erővel síelhessünk.
A hó mennyisége és minősége végig kiváló feltételeket biztosított a sportoláshoz, az időjárás azonban kevésbé kedvezett számunkra: a felhős, ködös égbolt miatt nem gyönyörködhettünk a környező hegyvidék látványában.
A tábor vasárnap reggel a csomagolással és a szobák rendbetételével zárult, majd a csoport buszra szállva indult vissza Egerbe. Örömteli tény, hogy az idei sítábor sérülések nélkül zajlott le; a megterhelő sporttevékenységek után csupán kisebb megfázás és fáradtság volt tapasztalható a résztvevők körében.
Az iskolába visszatérve máris érezhető a tábor pozitív hatása: a rutinos résztvevők élménybeszámolói nyomán több diák is kedvet kapott, és már a jövő évi sítáborra való jelentkezést tervezi.
a Testnevelők
Sítábori élményeim
2026. január végén újra megrendezésre került a Dobós sítábor! Elég nehéz csak pár sort írni erről a táborról, hiszen idén sem volt hiány az élmények, tapasztalatok és új barátok szerzésében.
Az első napunk az egy korai indulással kezdődött, útközben volt lehetőségünk Poprádon vásárolni, majd egy délutáni megérkezéssel zárult az utazásunk. Bepakolás után már a tanáraink és buszsofőrünk biztosították a jó hangulatot és új emberek megismerését egy közös játékkal. Az estét vacsorával zártuk.
A második napunk reggelén izgatottan keltünk, ugyanis tudtuk, hogy három izgalmas és felejthetetlen nap áll előttünk. Reggel a fáradtság ellenére, mindig siettünk a sípályára kihasználni minden percet. Délben egy órás szieszta volt mindenkinek, majd a nap további részében síeltünk. A vacsora után, aki szeretett volna tanárainkkal visszamenni az esti síelés szépségét élvezni, az megtehette! Én és a barátaim az időjárás ellenére mindig éltünk a síelés/snowboardozás lehetőségével.
Akik tavaly is voltak azok tudták, hogy milyen szép kilátásunk lehetett volna, azonban a ködös idő miatt ezt nem élvezhettük. Én nem panaszkodom, mert mi a köd adottságait is élveztük. Az időjárással ellentétben, a pályával nem volt gond. Sérülések és betegségek, az idei táborban nem voltak, így élvezhetőbb volt a hazaút is. Én a jövő évi táborban mindenképp részt szeretnék venni, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül! Köszönjük szépen a lehetőséget!
Kovács Kitti 10.A
