Fülektől Kassáig – tartalmas diákutazás a Felvidéken

2026. március 18-án az osztályommal (10.d) és az énekkarral együtt a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Program 2026 márciusi pályázatának keretében egynapos kiránduláson vettünk részt Szlovákiában.

A reggel 7 órás indulást követően egy izgatott, jó hangulatú utazás után érkeztünk meg első állomásunkra, Fülekre. Itt a Füleki Gimnázium diákjai és tanárai szívélyes fogadtatásban részesítettek bennünket. A látogatás során kölcsönösen bemutattuk egymás iskoláját: a vendéglátó diákok részletes előadást tartottak mindennapi iskolai életükről, szakköreikről és lehetőségeikről, majd mi is betekintést adtunk a saját iskolánk életébe. A program részeként az énekkarunkkal közösen magyar dalokat énekeltünk, amely különösen meghitt és közösségformáló élményt jelentett minden résztvevő számára.

A találkozó kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy személyes kapcsolatokat alakítsunk ki a határon túli magyar diákokkal. A beszélgetések során megtapasztalhattuk, hogy bár különböző országokban élünk, a közös nyelv, kultúra és hagyományok erős kapcsot jelentenek közöttünk.

A gimnáziumi látogatást követően megtekintettük a Füleki várat, ahol egy részletes idegenvezetés során megismerkedtünk a vár történetével és a környék múltjával, egészen az őskori leletekig. A vár bejárása során nemcsak történelmi ismereteink bővültek, hanem a vár legmagasabb pontjáról nyíló kilátás is maradandó élményt nyújtott.

Utunk következő állomása Kassa volt. A város központjában megcsodáltuk a lenyűgöző kassai dómot, amely építészeti szépségével és történelmi jelentőségével egyaránt nagy hatást gyakorolt ránk. Ezt követően ellátogattunk a Rodostói-házhoz, ahol ünnepélyes keretek között megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc szobrát, és verssel emlékeztünk meg születésének 350. évfordulójáról. Ez a megemlékezés különösen fontos része volt programunknak, hiszen hozzájárult a történelmi hagyományok ápolásához és nemzeti identitásunk erősítéséhez.

A nap további részében városnézésen vettünk részt, amely során jobban megismerhettük Kassa kulturális és történelmi értékeit. A közös élmények, a beszélgetések és a felfedezés öröme tovább erősítette az osztályközösséget és a Dobós közösségünket is.

A kirándulás során közösen emlékeztünk meg történelmünk kiemelkedő eseményeiről, és személyes élményeken keresztül erősödött bennünk a nemzeti összetartozás érzése. Nagyon jól éreztük magunkat, a tartalmas nap végén élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva indultunk haza.

Köszönettel tartozunk a Rákóczi Szövetségnek a lehetőségért, a Füleki Gimnáziumnak a szívélyes vendéglátásért, valamint osztályfőnökünknek Németi Judit tanárnőnek és kísérő tanárainknak Vancsó-Tóth Lívia, Pribéliné Téglás Andrea tanárnőéknek a szervezésért és a pályázat megvalósításáért.

Molnár Csenge (10.d)

#csakadobo #rakoczisnaklennimeno