Gondolkodtunk már azon, hogy hová tűnik el a napunkból a 24 óra? Ha az idő az egyetlen olyan kincs a világon, amiből biológiailag minden embernek pontosan ugyanannyi – napi 1440 perc – jut, miért érezzük úgy mégis, hogy egyesek teljesen szétforgácsolódnak alatta, míg mások szabadon rendelkeznek a perceikkel?

Pontosan ez a hétköznapi, mégis mélyen társadalmi kérdés indította el a fejemben azt a gondolatot, amellyel beneveztem a Központi Statisztikai Hivatal, a Csányi Alapítvány, a Magyar Statisztikai Társaság és a Honismereti Szövetség által meghirdetett IV. Dr. Buday László statisztikai infografika-, prezentáció- és novellapályázatra.

A megmérettetésre országszerte és a határokon túlról is minden eddiginél több, összesen 119 pályamű érkezett, így hatalmas büszkeség számomra, hogy prezentáció kategóriában 1. helyezést értem el az Egri Dobó István Gimnázium színeiben!

A nyertes pályamunkám címe:

„24 Óra Mérlegen – Társadalmi és demográfiai különbségek a magyarok időfelhasználásában”

A kutatásom során nem a megszokott gazdasági mutatókat vagy az anyagi javakat vizsgáltam, hanem a leíró statisztika módszertanára támaszkodva azt térképeztem fel, hogyan alakul a magyarok időmérlege. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024/2025-ös hivatalos adatbázisát (STADAT 10.1-es táblák) és az Eurostat nemzetközi statisztikáit hívtam segítségül, hogy három meghatározó dimenzión keresztül mutassam be a társadalmunk működését:

1. A nemi szerepek és a láthatatlan munka

Az adatok igazolják, hogy a nők vállára a munkahelyi kötelezettségek lejárta után ránehezedik a klasszikus „második műszak”. Míg a férfiak valamivel több fizetett keresőmunkát végeznek, a házimunka és a családi gondoskodás terheinek több mint a dupláját a nők viszik el. Ez az intézményileg el nem ismert, mégis nemzetgazdasági értéket teremtő láthatatlan munka közvetlenül a nők szabadidejéből vesz el: számításaim szerint egy magyar nőnek évente átlagosan 240 órával – azaz 10 teljes nappal – kevesebb pihenőidő jut, mint egy férfinak. Európai összehasonlításban is látszik az elmaradásunk: nálunk az otthoni teendők 69%-a hárul a nőkre, míg például a svéd modellben ez már szinte fele-fele arányban oszlik el (56%).

2. Generációk ritmusa és a képernyők csapdája

Szembeállítottam a saját korosztályom, a 15–24 éves diákok intézményi kényszerrel terhelt, krónikus alváshiánnyal és hétvégi kompenzációval jellemezhető napirendjét a 65 év felettiek stabil, napi rutinjaival. Külön kitértem a médiafogyasztási szokásokra: míg a fiataloknál a TikTok, a YouTube és a digitális multitasking viszi el az időt, addig az idősebbeknél a televízió funkcionál háttérzajként és a magány enyhítőjeként. A platform eltérő, de a kockázat közös: mindkét generáció napi 4,5–5 órát tölt kijelzők előtt, ami elszívja az energiát a személyes kapcsolatoktól.

3. A nagyszülők pótolhatatlan segítsége

Rámutattam arra a szimbiózisra, amely az aktív korosztály időprése és a nyugdíjasok ideje között fennáll. A nagyszülők logisztikai és gondozási segítsége olyan láthatatlan gazdasági transzfer, amely nélkül a mai kisgyermekes családok működése megbénulna, és amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a dolgozó édesanyák visszatérhessenek a munkaerőpiacra.

A pályázat ünnepélyes díjátadójára a Központi Statisztikai Hivatal budapesti székházában került sor. Különleges és megtisztelő élmény volt, hogy a program részeként kategóriagyőztesként lehetőséget kaptam a szakmai közönség és a zsűri előtt megtartani az előadásomat, és személyesen bemutatni a nyertes prezentációmat.

Fantasztikus érzés volt látni, hogy a száraznak hitt statisztikai adatok hogyan képesek valódi, emberi történeteket és elgondolkodtató társadalmi kérdéseket közvetíteni.

Köszönöm az iskolámnak és pedagógusaimnak a támogatást és a biztatást, amely hozzájárult ehhez a sikerhez!

Papp Dorottya (12. C)