A Tehetséges Dobósokért Alapítvány az Egri Dobó István Gimnáziumban dolgozó, a nevelés és oktatás területén kiemelkedő munkát végző pedagógusokat elismerésben részesíti a tanév végén. Az idei tanévben is két kollégánk részesül ebben az elismerésben.
Ferencné Major Klára
Ferencné Major Klára tanárnő a 10.e osztályfőnöke, a német-olasz-francia munkaközösség aktív tagja.
Tanárnő 10 éve szervezi iskolánkban a német cserekapcsolatot. Ebben a tanévben is gondosan készítette elő és bonyolította le a német tanulók fogadását októberben és gimnáziumunk tanulóinak kiutazását májusban, és ő volt a kísérőtanár is –Mudriczki Irén tanárnővel együtt -a 10 napos németországi úton.
Ezen kívül tanárnő a felelőse három éve az iskolai Évkönyv szerkesztésének is. Egész tanévben gondoskodik az iskola fontos eseményeinek képi és szöveges megjelenítésének összegyűjtéséről.
Ferencné Major Klára tanárnő mestertanárként ebben a tanévben is megszervezte, összeállította és kijavította a német próbaérettségit a 11. évfolyam számára, ill. rendszeresen tart közgazdasági foglalkozásokat a 10. évfolyam tanulói számára.
Minden vállalt és kapott feladatát pontosan és kiemelkedő precizitással végzi el.
Kiemelkedő iskolai tevékenységéért a Tehetséges Dobósokért Alapítvány Ferencné Major Klára tanárnőt Dobóért díjjal jutalmazza.
Murányi Beáta
Murányi Beáta biológia és kémia szakos tanárnő a biológia-kémia-földrajz munkaközösség aktív tagja. Több évfolyamon tanított a biológia tagozaton és tartott magas színvonalú biológia fakultációs órákat. Tanárnő szívén viseli azt, hogy a gimnázium tanulói minél többet halljanak az egészséges életmódról és az egészséges táplálkozásról. Ebből a célból rendezte meg ebben a tanévben is az Egészségnapot. A Dobós Tudományos és Művészeti Napokon előadást tartott gyomirtó szerek emberi szervezetre gyakorolt hatásáról, legfrissebb külföldi kutatásokra alapozva. A tanórákon projektmódszerrel dolgozták fel tanulói az Abból leszel, amit eszel valamint a A fenntartható divat témakört.
Murányi Beáta tanárnő elkötelezett a környezetvédelem- és természetvédelem irányában is. Rendszeresen vitte el tanulóit terepgyakorlatokra, tagja az iskola ÖKO-munkacsoportnak. A múlt héten iskolánk 15 tanulóját kísérte el a Magas-Tátrába.
Többször tartott kreatív foglalkozásokat a Természettudományos Tehetséggondozó Műhelyben, ahol a tanulókkal igyekezett megszerettetni a kézműveskedést, amelyet tanárnő is szívesen művel. Az iskola több helyiségében csodálhatjuk meg karácsonykor tanárnő saját készítésű díszeit.
Ezen kívül több tanulót készített fel számos versenyre, pl. a Fodor József Országos Biológia Versenyre vagy a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre. Ebben az évben Bálint Bertalan 12.d osztályos tanítványa harmadik helyezést a Tehetségútlevél tudományos konferencia országos döntőjében.
Kiemelkedő iskolai tevékenységéért a Tehetséges Dobósokért Alapítvány Murányi Mária Beáta tanárnőt Dobóért díjjal jutalmazza.
Mindkét kollégának szívből gratulálunk az elismeréshez!