Kórházlátogatás a Nemzeti Tudósképző Akadémia diákjaival

Január végén az NTA tanulói az Egri Markhot Ferenc Oktató Kórházat keresték fel. Első útjuk a scill laborba vezetett, ahol Dr. Maszárovics Zoltán orvosigazgató úr a labor vezetőjével, és dolgozóival már várta a csoportot. Orvosigazgató úr rövid bemutatkozás után beszélt a kórház történetéről, az ott folyó munkáról, az oktató kórházi feladatokról. Első állomásként a diákok a patológiára indultak, ahol Dr. Fullajtár Borbála főorvos asszony az emberi anatómia és a patológiás elváltozások területén mélyítette és bővítette a látogatáson résztvevők ismereteit. Ezután a csoport a központi laboratóriumba ment, ahol Dr. Szoboszlay István laborvezető főorvos fogadta őket. Bemutatta az ott dolgozókat beszélve arról, hogy milyen végzettségekkel lehet a laborban dolgozni. A jól felszerelt, automatizált munkahelyen vér- és vizeletvizsgálatokat végeznek, segítve a diagnózis felállítását. A diákok az egyes munkaállomásokon megfigyelhették a részfolyamatokat és érdekes, ritka betegségekre utaló mintákat is megvizsgáltak. A látogatás utolsó állomása a scill labor megismerése volt, ahol látták azokat a segéd-, és gyakorlóeszközöket, amelyek a betegápolás, az elsősegélynyújtás, a műtéti beavatkozás elvégzéséhez szükséges. A kórház felkeresése, az ott folyó munka megismerése mélyíti ismereteiket, segíti a tanulók pályaválasztását, az egészségügyi terület megismerését. Köszönjük a kórháznak a lehetőséget!