Kórházlátogatás a Nemzeti Tudósképző Akadémia diákjaival

Április 11-én az idei tanév utolsó kórház látogatására került sor, amelyen három középiskola 18 diákja és két kísérőtanár vett részt. A csoport először a kórház történetével, az ott folyó munkával ismerkedett. Ezután a patológián az emberi szervezet felépítésével, működésével kapcsolatos ismereteiket mélyítették el, kóros elváltozásokat és azok okait vizsgálták. A központi laborban megfigyelték hogyan történik a vér- és vizeletvizsgálat, a diagnosztika hogyan segíti a szakorvosok munkáját. Végül a skill laborban kipróbálták azokat az eszközöket, amelyeket a betegápolás és a gyógyítás során használnak.

Köszönjük a kórház vezetésének és szakembereinek a lehetőséget és a szíves fogadtatást! Jövőre ismét szeretnénk élni ezzel a nagyszerű lehetőséggel.