2024. március 17. és 22. ellátogatott hozzánk a Przemysli I. Liceum Ogólnokształcące im. Juliusza Słowackiego líceum két tanára és tizennégy diákja. Ittlétük során a lengyel diákok betekintést nyerhettek az iskola életébe és Eger történelmébe. A csereprogramban résztvevő lengyel és magyar diákok sok érdekes programon vettek részt közösen: meglátogatták a Várat, ahol egy dobós diák vezette körbe őket angol nyelven. Megtekintették a Varázstornyot és az Érseki Palotát. Egy egésznapos kirándulás keretében ellátogattak Budapestre, ahol megnézték a Hősök terét, a Vajdahunyad várát, az Andrássy utat, begyűjtötték Anonymus tollából a következő vizsgákra a szerencsét. Végül a Parlament épületét nézték meg, amely minden magyart és lengyelt lenyűgözött. Emellett a fogadó diákok és családjaik is próbálták minél részletesebben és változatosabban bemutatni lengyel cserediákjaiknak a várost és színesebbé és emlékezetesebbé tenni az itteni tartózkodásukat. Vendégeinket fogadta Farkas Attila alpolgármester úr is. A márciusi programsorozatot egy búcsúvacsorával zártuk, de nem búcsúztunk el végleg, hiszen iskolánk diákjai idén szeptemberben látogatják meg újonnan szerzett lengyel barátaikat.
