November 14-én tartottuk meg nyílt napunkat azoknak a hatodikos diákoknak és szüleiknek, akik érdeklődnek hatosztályos képzésünk iránt.
Mivel a kisgimnazista osztályokban kínai nyelv tanulására is lehetőség nyílik, vendégeink elsőként néhány kínai számot és írásjelet ismerhettek meg. Ezt követően fontos tájékoztatót hallgattak meg a felvételi eljárásról, majd több kiscsoportos foglalkozáson keresztül nyerhettek betekintést iskolánk mindennapjaiba. A diákok aktívan részt vehettek a biológia- és a fizikateremben zajló bemutatókon, ahol különösen nagy sikere volt a szárazjég-kísérletnek.
Örülünk, hogy ellátogattak hozzánk, és személyesen is megismerhették iskolánk sokszínű tevékenységeit. Bízunk benne, hogy hamarosan már tanulóinkként köszönthetjük a nyílt nap résztvevőit.
Sok sikert kívánunk a felvételihez!
