Az Egri Városi Diáktanács szervezésében rendezték meg a városi vitaversenyt a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban, ahol tizenegy csapat mérte össze tudását és érvelési képességét. A rendezvény célja az volt, hogy az egri középiskolások fejlesszék vitakultúrájukat, kritikus gondolkodásukat és előadói készségüket, miközben megtanulják a kulturált, egymás véleményét tiszteletben tartó véleményütköztetés szabályait.
A versenyen minden csapat három fővel indult, a viták során pedig egy 12 tagú zsűri értékelte a diákok teljesítményét. A bírálat több szempont alapján történt: kiemelt szerepet kapott az érveléstechnika, a kérdezéstechnika, az ellenfél érveinek megcáfolása, az előadói stílus, valamint a versenyzők tárgyi tudása is.
Az Egri Dobó István Gimnáziumot két csapat képviselte:
- Az utolsó szó jogán csapat: Csuhaj Anna, Harangi Hanna, Valcsák Jázmin (10.a)
- Retorika Rohamosztag: Hamar Csanád, Patai Roland, Szalmás Dávid, Balog Soma (10.a és 10.c)
Nagy örömünkre Az utolsó szó jogán csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és a városi vitaverseny 2. helyezését szerezte meg. A dobós diákok felkészültsége, logikus gondolatmenete és magabiztos előadásmódja méltán vívta ki a zsűri elismerését.
Gratulálunk minden résztvevőnek a színvonalas szerepléshez és köszönjük Szántó Mariann tanárnő felkészítő munkáját! Bízunk benne, hogy a dobós vitázók a jövőben is hasonló szép eredményekkel öregbítik az iskola hírnevét.
