A Nemzeti Múzeumban április 5-én megrendezett döntőben Lanszki Márton 10. a osztályos tanuló a tizedik osztályosok kategóriájában mindenkit maga mögé utasítva kiérdemelte az 1. helyezést.
A verseny a már jól megszokott múzeumpedagógiai feladattal kezdődött (kb. fél óra). Ezt követően került sor a kormányinfókra, a “sárga-piros” lapos feladatra a Rubicon-cikket illetően, a villámkérdésekre, valamint Rákóczi brezáni kiáltványával kapcsolatos feladatra, amelyet a Nemzeti Levéltár készített. Újdonság volt az ún. “jogosult-nem jogosult” feladat, melynek keretein belül 15 állításról kellett eldönteni, hogy az adott személynek vagy intézménynek jogában állt-e a kivetített intézkedés meghozatala vagy sem. A döntő ezen második szakasza 2 és fél óráig tartott.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre délután 15:00-kor került sor, ahonnan Marci a “legnehezebb” ajándékcsomaggal távozhatott. Az első helyezettek (4 kategória volt összesen) a Nemzeti Örökség Intézetének különdíját is megnyerték, amely egy 2 napos kirándulás. Ennek keretében a szervezők betekintést engednek a Pannonhalmi Főapátság életébe és bemutatják a Dunántúl több fontos nemzeti és történelmi emlékhelyét is.
Marcinak és felkészítő tanárának – Ujvári Csaba – egyaránt szívből gratulálunk, sok sikert kívánunk a Savaria verseny döntőjéhez is!
https://tortenelemoktatok.hu/hirek/iden-is-sikeresen-zarult-a-kosary-verseny-dontoje.html
