Több, mint 100 egri diák utazott Szegedre az idei Nobel-díjas konferenciára

A Nemzeti Tudósképző Akadémia eddigi történetének legnagyobb létszámú Nobel-díjas konferenciáját tartotta Szegeden. A találkozó Plenáris ülésére közel 4.000 diák érkezett kísérőkkel a rendezvény helyszínére, a Pick Arénába. Egerből több mint száz az orvosbiológia, kutatás iránt érdeklődő fiatal és 4 kísérőtanár indult hajnalban két busszal a helyszínre. Hozzájuk csatlakozott a most szerveződő kémia NTA-s tanárokból, diákokból álló csapat.

A nagyszabású rendezvényre az ország minden részéből érkeztek diákok, az Aréna mögötti parkoló és futball pálya hamar megtelt az érkező buszokkal. A rendezvényen az egyetemi képzési programban résztvevő ifjú kutatók is képviseltették magukat.

Peter Ratcliffe Nobel-díjas brit orvoskutató, az Oxfordi Egyetem professzora és a Ludwig Rákkutató Intézmény Nobel-díjas tudósa, Miért izgalmas a tudomány világa: példa az oxigén biológiájából című előadásában az élővilág oxigénhez való alkalmazkodásának evolóciós változásairól beszélt. Shahrokh Shariat Nobel-díjas tudós, a Bécsi Orvostudományi Egyetem Urológiai Tanszékének professzora és vezetője, az Osztrák és a Közép-európai Urológiai Társaságok elnöke diákoknak szóló lendületes, motivációs előadása a kutatóvá válásról, a kiemelkedés lehetőségeiről szólt. Hegyi Péter Pitts-díjas magyar orvos-kutató, a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem professzora, az NTA programigazgatója Miért választ ki a hasnyálmirigy bikarbonátot? címmel tartott előadása rávilágított arra, milyen sejtszintű folyamatok zajlanak pl. egy hasnyálmirigy gyulladás kialakulásakor.

Az angol nyelven zajló konferencia a nyelvi készségek fejlesztését, az ország minden részéből érkező diákokkal való kapcsolatfelvételt is segítette. A szünetekben a diákoknak lehetőségük volt az egyetemi standokon az egyetemi lehetőségekről, képzésekről is informálódni.

A hosszú nap végére mindenki elfáradt, de szerencsésen, új élményekkel gazdagodva tért vissza Egerbe.