Zenedélelőtt a Dobós Tudományos és Művészeti Napon

A Zenedélelőtt egy igazán sokszínű és inspiráló művészeti fesztivál volt, melyben különböző műfajú előadások találkoztak, hogy felejthetetlen élményt nyújtsanak  vendégeink és a dobós közönség számára.  A rendezvény Bázis iskolai program is volt egyben, melyre az Egri POK munkatársai és egri iskolák pedagógusai is érkeztek. A program során hangszeres szólisták, énekesek és táncosok mutatták meg tehetségüket, így a rendezvény a zene, az ének és a mozgás harmonikus egységét teremtette meg. Az énekesek szólóban és kisebb csoportokban léptek fel, valamint az énekkar is hozzájárult a fergeteges hangulathoz. A tánc is kiemelt szerepet kapott a műsorban, hiszen a modern és néptánc is egyaránt képviseltette magát. A hangszeres előadók között hallhattunk fuvolistákat, zongoristákat, gitárost, kalimbán játszó diákot, valamint altfurulyán és citerán zenélő tehetségeket is. Minden zenész a saját hangszerén keresztül mesélt, érzéseket közvetített, és mutatta be választott darabjának szépségét. A közönség lelkes tapssal jutalmazta a produkciókat.

Hangszeres előadók voltak: Sziráki Borbála, Csóré Karina(fuvola); Kovács Regina Borbála, Zalánki Villő, Járdán Milán (zongora); Morales Hunor(gitár); Csirke Csenge(kalimba); Tóth Fruzsina(altfurulya); Braun Péter(citera).

Énekes előadók voltak: Valcsák Jázmin, Csuhaj Anna Liliána, Kovács Regina Borbála, Mallár Amáta és az énekkar.

A Zenedélelőtt nem csupán egy műsor volt, hanem egy olyan közösségi élmény, amely a művészet erejével hozta közelebb egymáshoz az előadókat és a hallgatóságot egyaránt.

Pribéliné Téglás Andrea, a műsor szervezője