Április 24-én a Nemzeti Tudósképző Akadémia Egri Területi Központ meghívására az Egri Dobó István Gimnáziumba látogatott Dr. Pohóczki Krisztina a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának kutatója. A szakember Új diagnosztikai eljárások és terápiás lehetőségek kutatása az endometriózis kezelésében címmel tartott előadást több, mint nyolcvan érdeklődő diák és tanár számára. Az egyetemi oktató régóta foglalkozik ezzel a területtel, vizsgálja az endometriózisban szerepet játszó molekuláris mechanizmusokat, a gyulladásos folyamatok okait és lehetséges gyógyszeres kezelését. Az endometriózis egy viszonylag gyakori, krónikus, jóindulatú nőgyógyászati betegség, melynek során a méh nyálkahártyája (endometrium) a méh üregén kívül – elsősorban a kismedencében, petefészkekben, hashártyán – tapad meg és burjánzik, erős fájdalmakat okozva. Szövődményként olyan betegségeket okoz, amely nehézzé teszi a sebészeti beavatkozásokat és a gyógyszeres kezelést. A kutató beszélt a betegség kialakulásának okairól, a sejtek szétterjedéséről, hatásáról a szervezetre nézve. Bemutatta azokat a kutatásokat és eddigi eredményeit, amelyet az egérkísérletek során végeztek és hogyan tudják alkalmazni az egyéni terápiás kezelések során. A hallgatóság láthatta, hogy mennyire fontos megérteni azoknak a molekuláris és jelátviteli folyamatoknak a mechanizmusát, amelyek blokkolásával áttörő eredményeket lehet elérni a betegség kezelésében és gyógyításában.
Köszönjük előadónknak, hogy ilyen messziről, Pécsről eljött hozzánk! Az előadásából sugárzó lelkesedés, szakmaszeretett és elhivatottság magával ragadta a hallgatóságot, arra biztatva a tanulókat, hogy a felsőoktatásba lépve minél előbb bekapcsolódjanak olyan kutatási területekbe, amely érdekli őket, munkájuk a hivatásukká váljon.
