Látogatás az Egri Markhot Ferenc Kórházban az NTA diákjaival

Április 24-én az idei tanév utolsó kórházlátogatásán vettünk részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia diákjaival. A programon 24 tanuló vett részt, akik öt intézményből érkeztek. Először Dr. Maszárovics Zoltán orvosigazgató úr beszélt a kórház történetéről, illetve arról, hogy a kezdetekben Egerben is működött orvosképzés. A nagy múltú intézményben a gyógyítás mellett jelenleg is folyik oktatás, mind közép-, mind felsőfokú szinten. Szívesen jönnek ide az orvostanhallgatók gyakorlatra, a képzés elvégzése után rezidensnek. A diákok kicsit beleláthattak a kórház mindennapi életébe, mélyítették anatómiai ismereteiket, láthatták, hogy milyen fontos az orvosdiagnosztikában a vér- és vizeletvizsgálat eredménye. A skill laborban oktatási és betegápolási eszközökkel ismerkedtek.

Köszönjük a kórház dolgozóinak, hogy sok-sok teendőjük mellett időt szántak ránk, bepillantást engedtek munkájukba, olyan szakmai ismereteket adtak át, amelyek segítették az ember anatómiai felépítésének, élettani működésének megértését. Reméljük, hogy az a szakmaszeretet, lelkesedés, amit a látogatások során láthattunk, motiválja a diákokat arra, hogy a jövőjüket az egészségügyben képzeljék el.